Egy csodás előadást láttunk a Matta Lóránttól!
Felemelő, néhol szomorú, de mindenkiben érzelmeket keltő színészi játékkal kápráztatta el a közönséget!
A fotót köszönjük Bögi Tamás barátunknak!
Ha nem tudunk valaminek nevet adni, történetnek mondjuk. Ez már csak így van. Évszázadok óta.
Baricco műveit nem lehet és nem is szabad kategóriába sorolni. Maga a mester sem határozta el, hogy milyen formába öntve meséli el Novecento, a zongorista történetét. Regényt, novellát, hangosan felolvasandó elbeszélést, színdarabot vagy szimfóniát írt tulajdonképpen?
A két világháború közötti évtizedekben egy Virginian nevű gőzös járta az Atlanti-óceán vizeit. Fedélzetén ugyanúgy megfordultak előkelő polgárok, mint nincstelen emigránsok. Főhősünk szülei jó eséllyel az utóbbi csoporthoz tartoztak; földönfutók, akik egy boldogabb élet reményében vágtak neki az Újvilágnak. Terhük egy kis részét pedig, egy csecsemőt kartondobozban, ott hagyták a hajó báltermének zongoráján.
Danny Boodman T. D. Lemon Novecento egész életét a Virginian fedélzetén töltötte. Nem lépett a szárazföldre, soha, egyetlen pillanatra sem. A hajóhoz tartozott, akárcsak a kormánykerék vagy a mentőcsónakok. Egyszerű bárzongorista volt a hajó zenekarában. A közönség szórakoztatására játszott, de mindig a maga őrült, érthetetlen és zseniális módján.
Pár év alatt az óceánjáró zongorista híre elért Liverpooltól egészen Rio de Janeiróig. A hajó korlátján túl minden bizonnyal óriási vagyon, siker és hírnév várta volna. Ő azonban úgy döntött – félelemből-e vagy más miatt, ki tudja – hogy nem teszi meg azt a pár lépést a világ felé.
A történet folyamát időnként megszakítja egy-egy zenei betét vagy színpadi utasítás, amik elárulják, hogy a Novecento tulajdonképpen színdarab. Drámai monológ, ahol a színpadon álló szereplő nem azonos a főhőssel. A történet narrátora Novecento zenésztársa és barátja. Ő meséli el az óceánjárón töltött éveit és emlékeit az ezerkilencszázas évek legnagyobb zongoristájáról.
Egy urbánus legenda által ihletett, különleges emberi sors bontakozik ki a szemünk előtt. Lassan és apránként, a magányos hangjegyeket egymás mögé téve összeáll fülünkben a történet dallama. Közben pedig próbáljuk megérteni egy ember lelkének mozgatórugóit. Elég merész vállalkozás ez, tekintve, hogy Novecento sem érti saját magát. Mégis érdemes belépni az ő egyszemélyes univerzumába, mert csodálatos dolgokat találhatunk benne.