Alessandro Baricco: Novecento, egy monológ

Egy zongorista abszurd története. Valakié, aki egy hajón születik, aki az egész életét egy hajón éli le, és aki életét „hajójának” életével együtt fejezi be.

Alessandro Baricco: Novecento, egy monológ

fordította: Bigazzi Sára
előadja: Matta Lóránt
zongorán közreműködik: Jaksov Borisz
rendezte: Luigi Fusani

Játékidő: 1 óra 20 perc

“Addig nem vagy elveszve igazán,
amíg van valahol félretéve egy jó történeted
és van valaki, akinek elmesélheted”

Baricco: Novecento Hogy ez egy név? Pedig mintha szám lenne. Ez a neve a Virginian nevű hajó zongoristájának, aki nevéhez illően valóban különleges ember. Az ő életének története ez a könyv, s ez a történet olyan különleges, hogy Bariccóért kiáltott megírásra. A XX. század elején játszódik a kisregény, a színhely egy tengerjáró hajó, s a főszereplő pedig e hajó zongoristája, aki úgy tudott muzsikálni társaival, olyan zenét csaltak ki hangszereikből, „amire Isten táncol, ha senki sem látja.” Ragtime a neve a zenének. De e kiváló muzsikusok közül is a legnagyobb: Danny Boodmann T.D. Lemon Novecento.

Egy teljesen a szavakra bízott szöveg.

Varázslatos és titokzatos szavak, álmodozásra hívó szavak, szavak amelyek olyan gyönyörűséges világokat teremtenek a közönség fejében, melyre látványhatás nem lenne képes.

Egy zongorista abszurd története; valaki, aki egy hajón születik, valaki, aki az egész életét egy hajón éli le, valaki, aki az életét, „hajójának” életével együtt fejezi be.

Itt vannak. A történet összes szereplője: a zongorista, de az is, aki a trombitáján játszik, és Danny Boodmann, és Jelly Roll Morton, és a kapitány, a gépészek, az emigránsok. Itt vannak, a közönség előtt: íme, előjönnek, élnek, egytől egyig, a történet szavaitól.

És a közönség, csöndben, mind eljut, arra a hajóra, a Virginian-re, nézik, ahogy a zongora repül, mint Chagall egyik képén, és hallgatják, hogy lesz vége egy abszurd, de nagyon emberi történetnek.

1994-ben került színre Olaszországban először a Novecento, amit Baricco kifejezetten a Settimo színház társulatának írt meg. Az előadást Gabriele Vacis rendezte Eugenio Allegri adta elő. A Settimo színház azóta híressé vált „narratív színház” filozófiájával, amelyre az akkori Novecento is épült.

Ugyanezt a filozófiát képviseli Fusani rendezése is. A történetiség köré szerveződő előadás rábízza magát a néző fantáziájára. Nem akar megmutatni, nem akar eljátszani. Tim Tooney (Matta Lóri) elbeszéli, elmeséli a legjobb barátja, Novecento történetét, amit Jelly Roll Morton és George Gershwin zenéi színeznek.