Az óceánjáró zongorista legendája

A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között – fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista szórakoztatta a közönséget. Semmihez sem fogható muzsikájával valósággal elbűvölte hallgatóságát. Azt is mondják, egész életét a hajón töltötte, ott született, és lábát soha nem tette szárazföldre. Hogy miért, senki sem tudja, életének talányos rejtélyét magával vitte – örökre.

Egy Danny Boodmann nevű tengerész talált rá. Egy szép reggelen fedezte fel egy kartondobozban, amikor Bostonban már minden utas leszállt. Tíznapos lehetett, alig több. Még csak nem is bőgött, csak úgy csendben feküdt, nyitott szemmel a nagy dobozban. … Kiokoskodták, hogy ha az első osztály báltermében felejtik a zongorán, esetleg egy pénzeszsák talál rá, és akkor egész életében boldog lesz majd a srác. A terv jó volt. De csak félig működött. Nem lett pénzeszsák. Zongorista viszont igen. És a legjobb, esküszöm, a legjobb.

A kölyöknek elsőként a saját nevét adta: Danny Boodmann. Megbocsátható hiúság. Aztán hozzátette még a T. D. Lemont, ahogy a kartondobozon állt, mert azt mondta, mindig jó, ha az ember nevében középen betűk vannak… Danny gondolkozott egy kicsit. Aztán elmosolyodott. … Ennek az átkozott évszázadnak az első évében találtam, nem? Novecentónak fogjuk hívni, Ezerkilencszáznak. … Ez csak volt szám: mostantól kezdve név. Danny Boodmann T. D. Lemon Novecento. Tökéletes. Gyönyörű. Hatalmas egy név, Krisztusom, tényleg nagy név. Ilyen névvel sokra viszi még.